Ezen is túl vagyunk

Kivételesen nem a kis pocokról írok, hanem magamról. De egyben a családomról is, hiszen együtt mentünk végig ebben az évben két nehéz tanulási folyamaton, megszereztük a diplomámat és az OKJ-s nevelőszülői bizonyítványomat. Bizony, nagy cserkészfeladat volt mindannyiónk számára.
Ma már hazajöhettem a másodikkal:

Ott vagyok hátul, ez a magasak sorsa :)

Nevelőszülői bizi

Tegnap éjfélig átnéztem a tételek nagy részét. Rájöttem, nem elég az idő arra este, hogy mindet tüzetesen végignézzem, ezért Robi szólt öt percenként, akkor kellett áttérnem a következő tételre, így éjfélig végezetem.
 Ma 'hajnalban' a héven, az utolsó előtti két tételt átnéztem, azok nehezek voltak nekem. Az utolsó a nevelőszülő kiégéséről szólt, annak megelőzéséről, stb. Rizsa. Gondoltam, azt nem nézem át, úgyis könnyű.
Odaérve vizsgát megkezdve annyira ideges voltam, hogy a második körbe akartam bemenni (ötösével mentünk), hogy gyorsan túl legyek a szóbelin és az Esettanulmányom védésén. De, mivel öt ember helyett hatan mehettünk be, ezért az első körbe kerültem be. Halleluja! Tételt húztunk, és lám-lám, az utolsót húztam, amit szinte át sem néztem!!!! Megkönnyebbültem, és tétellel együtt gyorsan menten Esett.-t védeni, aztán kidolgozni a tételt. 10.00-ra már túl is voltam mindenen, de sajnos a bizit csak 13.15-kor kaptuk meg, addig Robi meg Alex köröztek az épület köröl, tettek-vettek, játszottunk. Eltelt az idő, és jöhettünk haza! Hurrá, kész vége hatszáz ló meg szamár.

Van benne valami!

Ezért megdolgoztunk! Családi csapatmunka!

Köszönöm a kis családomnak és a segítő családi 'babysittereknek' a gyerekvigyázásokat!!!