MA a délutáni alvás alatt elmélkedtem az áhitat bibliai szövegén. Családos dolgokon gondolkodtam, amik nagyon lenyűgöztek engem. Kis útmutatást véltem felfedezni családi nevelés terén, aminek nagyon megörültem. El is határoztam, házicsoporton megosztom a többiekkel, hátha segít nekik is a ködben látni. Egyszer csak gyerekordítás csapta meg a fülemet. Nyomban felfigyeltem, mert ismerős volt ez a hang és intenzitás és kitartás: EZ CSAKIS HISZTI LEHET!!!!! Hirtelen felvillanyozódtam, ismeretlen öröm árasztott el, és felpattantam, hogy kifigyeljem, honnan jön a hang. Akár Alex is lehetett volna fél évvel ezelőtt. A mi ablakunkból nem láttam, a másik szobából elcsípem egy gyerekformát eltűnni az úton. Aztán visszajött: kisfiú bottal a kezében másfél éves lehetett. Nem akart menni az anyukája után felfelé (gondolom hazafelé mentek), és a bottal csapkodott mindenfelé. Anyukája felvenni nem tudta, mert üvöltözött, vagy ha letette, más irányba indult el a legény. Hirtelen energiát éreztem magamban, nem csak az én gyerekem hisztizik és akaratoskodik nyilvánosan, ez észbontó! Szegény anyuka, kitartást! Kukucskáltam már a nappaliból, mi lesz a vége a történetnek, anyuka eltűnt a látóhatárból, folytatta útját a dombon fölfelé. Gyerkőcöt nem nagyon érdekelte, csapkodott a bottal, jól elvolt, nem akart sehova menni, de dühöngött, ha azon kapta anyukát, akarja, hogy menjen vele. Szóval anyuka elment, ahá, ez a 'kötelező megpróbálni' trükk, hátha a gyerek rohan utána. De nem rohant! Hurrá, akkor megint nem mi vagyunk furák Alex miatt. Ez normális, és vér szerinti családokban is simán előfordul az ilyen. Nem minket utál a gyerek, és meg akar tőlünk szabadulni, egyszerűen mindenkitől meg akar szabadulni, csak valószínű magától nem! Aztán jött az, ami nálam is szétrombolja a fenyegető távolságot: autó a láthatáron. A gyerkőc picit figyelt csak, mi is ez az ismerős zaj, anyuka azonban biztos bosszankodott: vége a tervnek, vissza kell menni a gyerkőchöz. Az autós is már messziről lassított, látta az egyedül levő gyerkőcöt. Azt azért senki sem meri bevállalni, hogy 5-nél gyorsabban elmenjen egy egyedül ácsorgó pici gyerek mellett... persze, anyuka odaért addigra, aztán gondolom ez hatott a gyerkőcre, és elindultak valahogy ketten felfelé.
HÁt igen, ez csodás nap volt, meg a múltkori is, amikor egyedül bevásároltam, és egy gyerkőc ki akart jönni a bevásárlókocsiból, és kezdte a hisztit és az anyuka a nagypapával vitatkozott, hogy mit kell ilyenkor tenni, meg a gyerkőccel hadakoztak. Én meg a sor másik oldalán hallgattam, jaj de jó, egy hisztis akaratos műsor és nem nekem kell szenvednem vele!!! Á! Régen egyedülállóként meg gyerekmentes házasként utáltam hallgatni a hisztizős gyerekes jeleneteket bárhol, de most, ha nem az enyém csinálja, akkor már a menyországot nagyon közelinek érzem :DDDD :DDDD
Még kicsit büszke is vagyok. Persze, máskor meg leizzadok és imádkozok ezerrel, hogy érjünk haza a biztonságos nyugis környezetbe, ha nálunk van jelenet :)))))
NA, mindegy, a gyerek szeret minket mi is őt, és ez így van jól. Harcolunk, és kitartunk. Hja.