?????!!!????? Miiiiii??
-Állatokat ad el, akkor ez nem is állatsimogató hely!-mondtam. De, jó feleségként gondoltam, nem lombozom le, és melléállok, hogy támogatom abban, hogy elmegyünk megnézni mit talált. De azért kicsit féltem. Főleg, amikor elhagytuk Szentendrét, és egy pusztai részhez közeledtünk, ahol már jártunk korábban házasságunk elején kutyát sétáltatni. Nincs ott semmi csak fű meg fa. Inkább fű....
Aztán még mentünk az út is már csak kavicsból volt, és elkezdtem félni: Hova megyünk???? Világvége és iszákos hang a telefonban meg eladandó állatok????
Egyszer csak lecsapott a villám is belém, egy irtó koszos dzsip várt minket egy kanyarban tele irtó
koszos lepukkant emberrel, még a vér is meghűlt bennem. Robi pedig mintha semmit sem látna, jókedvűen megy tovább, majd megbeszéli a pityókás sofőrrel, aki szintén lepukkant volt de nagyon, hogy merre megyünk tovább. Egy lepukkant hölgyemény az autóban kis reményt adott, hogy hátha tényleg oda megyünk, ahova kell..... Volt egy biztató jel, quad a dzsipen, ami azt mutatta, talán gyerkőce is van az ürgének, akkor meg mégis emberi lélek lehet benne, nyugtattam magam. Hála Istennek Alexet csak a quad érdekelte, az embereket nem nagyon figyelte, addig amíg apa-anya rendben van, és megbízik valakiben, addig ő is oké.
Imádkoztam mindenfélét ezerrel, aztán csak megérkeztünk egy telephez, ahol voltak disznók, meg kutya, és szép pónilovak. Végülis megérte, de egész végig izgultam hogy mégiscsak induljunk már hazafelé, legyünk a kis fehér nyugis autónkban. Itt nem fotóztunk, de visszafelé megálltunk izgalom leeresztésnek a szénabáláknál, amiket Alex nagyon szeret, és felmásztunk rájuk. Ez nagyon jó élmény volt, és ha úgy nézzük, végülis, ingyenes..... :D
 |
| Anyával a szalmabálán |
 |
| Apával a szalmabálán |
 |
| Egyedül a szalmabálán |